Naomi Novik: Rengeteg – Amiatt vonunk rá vállat, amiért a Suicide Squadra is haragszunk

Gondolom, mindenki olvasta, hogy a Suicide Squad – Öngyilkos osztag akkora lobbit tudott nyomni, hogy még Oscar-jelölésekre is futotta neki, ami azért nem gyenge teljesítmény, tekintetbe véve, hogy a legpozitívabb jelző, amivel illetni lehet a filmet, az a „szar”. (Aki pedig nem olvasta, annak meglepi: AZT a filmet képesek voltak Oscarra jelölni, még ha csak lényegtelen kategóriákban is.) Naomi Novik könyve, a Rengeteg közel sem ennyire rossz, de nem is jó, inkább semmilyen. A „meh” szócskával tudjuk legjobban leírni, mit is éreztünk, amikor a regény végére értünk. De az még így is rejtély, hogy volt képes ez a teljesen jellegtelen mű szénné nyerni magát a legnevesebb nemzetközi SFF-díjakból úgy, hogy már a filmes jogait is megvették.

Agnyeska a Völgy egy kis falujában él, amelyet teljesen körülvesz a gonosz varázslattal átitatott Rengeteg. Tízévente egyszer a faluba látogat a Sárkány nevű varázsló, aki minden tíz évben magával visz egy lányt, cserébe azért, hogy védelmezi a Völgyet az erdő gonosz hatalmától. Agnyeska semmit nem tud felmutatni, ami miatt a mágus magával vinné, mert barátnője, Kasja sokkal szebb, jobb és okosabb nála, ő pedig csak ahhoz ért, hogyan lehet minél gyorsabban minél koszosabb. Amikor azonban a Sárkány megérkezik, meglát valamit a lányban és úgy dönt, őt viszi magával a tornyába, hogy boszorkányt neveljen belőle.

Az alapszituáció ennyi és nem több, a világ azonban folyamatosan kinyílik, ahogyan haladunk előre a történetben. Nem csupán az erdőben és a toronyban mászkálnak a szereplőink, hanem még a fővárosba is ellátogatnak páncélos hercegek és báli ruhás hercegnők közé, és a nemzetközi politikába is beleártják magukat. Ezzel párhuzamosan Novik felépítette a mágia működését, amely szigorú tudományosságon alapszik, aztán ezt cáfolja azzal, hogy Agnyeska ösztönből működő, erős mágiahasználó. Míg azonban a világ külsőségeinek nyitása egészen jól működik, addig a belső logikája inkább kapkodva felépítettnek hat. Ami viszont durván kihagyott ziccer az univerzumépítés során, hogy szép lassan kiderül, hogy a varázslattal átitatott Rengeteg a lengyel-orosz határon található (természetesen nem így hívják az államokat, de a párhuzam nyilvánvaló). Ehhez képest akármilyen nyugati mesében járhatnánk, egy-két szimbólumot leszámítva semmi nincs, ami bármiféle kelet-európaiságot adna a regénynek.

Karakterek tekintetében a regény jobban teljesít, aminek rendkívül prózai oka van: nincsenek jók és rosszak. Agnyeska nem egy szimpatikus figura, viszont annál keményebb, ha a helyzet úgy kívánja. A Sárkány kimondottan magának való, pokróctermészetű hapsi, aki tulajdonképpen csak egy érzelmi analfabéta. A legkidolgozottabb figura azonban a mellékszereplő Marek herceg, aki eleinte egy kiherélnivaló erőszaktevő, később viszont nyilvánvalóvá válik, hogy a cseppet sem tolerálható természete annak köszönhető, hogy gyerekkorában elvesztette az anyját és szeretethiányosan nőtt fel. Az egyetlen valóban velejéig romlott és gonosz szereplő maga a tudattal bíró Rengeteg.

Tulajdonképpen a Rengeteg legnagyobb baja, hogy nincsen baja. Jó kézbe venni, mert gyönyörű a borítója (ezt pedig külön nem szoktuk kiemelni a recenziókban, szóval tényleg eszméletlenül szép), jó olvasni az érdekesen megírt figurák és a világa miatt, és nehéz letenni, mert remek a tempója. Az egésszel mindössze annyi a probléma, hogy mindössze ennyit tud. Túlságosan profi, túl kimért és kellőképpen személyes ahhoz, hogy behúzzon. De tulajdonképpen semmi olyat nem ad, ami miatt mondjuk öt év múlva eszembe jutna vagy egyáltalán jó szívvel gondolnék rá vissza. Úgy látszik azonban, hogy a díjesőhöz az is bőven elég, ha a zsűrinek, a kritikusoknak vagy az olvasóknak nem kell kimozdulniuk a komfortzónájukból.