Véget ért a Westworld első szezonja és az évadfinálé fényében elmondhatjuk, hogy egy rendkívül igényes, de közel sem mindenkit kielégítő sorozat született. SPOILERES írás következik!
Amikor bejelentette az HBO, hogy sorozat formájában feldolgozza Michael Chrichton 1973-as Feltámad a vadnyugat című művét, ráadásul a mesterséges intelligenciák és az emberi elme rétegeltsége iránt különösen nagy érdeklődést tanúsító Jonathan Nolan (Person of Interest – A célszemély, Memento) irányítása alatt, a sci-fi rajongók örömükben a levegőbe bokszoltak. Különösen azután, hogy a stábhoz olyan legendás aktorok csatlakoztak, mint Ed Harris, vagy Anthony Hopkins. Az HBO egyértelműen a Trónok harca egyfajta utódjaként gondolt rá, és a pilotepizód kedvező fogadtatása is erre alapozott, azonban az is látszódott, hogy Westerosszel szemben Westworld nem fog akkora tömegeket megmozgatni, hiába a csatornára jellemző elbeszélésmód, szexszel és erőszakkal.
”Hazugságok, amelyekben ott a mélyebb igazság.”
George R.R. Martin világával ellentétben, ahol az író és a sorozat készítői gyakran játszanak rá a zsigeri érzelmeinkre, Nolan egy sokkalta veszélyesebb – és a számára sokkalta otthonosabb – terepre merészkedett: az elme és a lélektan birodalmába. Nem is sikerült minden akadályt vennie (erről egy kicsit később), de kétségtelenül nehezebb megemészteni egy átlag fogyasztónak azt, hogy valaki mit miért tesz, mi teszi azzá a lénnyé aki, minthogy egyszerűen csak gyűlöljön valakit, mert az megölte a kedvenc szereplőjét. Éppen ezért is olvasni most a Westworld kritikákban igen gyakran, hogy személytelen, és hogy nem kerültek hozzá igazán közel a szereplők.
Ez a fajta érzelmi távolságtartás Nolan (mind Jonathan, mind Christopher) műveire alapvetően jellemző, ami a Westworldre hatványozottan igaz. Olyan androidok a főszereplők, akik folyamatosan újra és újraélik ugyanazt a narratívát, miközben folyamatosan legyilkolják, megerőszakolják, megkínozzák őket, majd minden kezdődik elölről. Ez az ellentmondás egyébként a harmadik részben kulminálódik igazán, amikor is Dolores könnyek között elmesél Williamnek egy emléket. Mind a néző, mind pedig a naiv William tudja, hogy amit mond, az nem történt meg, de Dolores ezt (még/már megint) nem tudja és szentül hisz benne.
Egyébiránt sok szempontból valóban William képviseli a nézőt, akiről – ahogyan azt a nézők sejtették és lényegében már a 9. epizódban maguk a készítők is – elárulták, hogy az Ed Harris alakította fekete ruhás férfi fiatalkori megfelelője. Harris a jelenben görcsösen próbálja megfejteni, hogy mi is lehet az a bizonyos labirintus, majd végül az Anthony Hopkins alakította Ford világít rá arra, hogy az nem neki készült, hanem egy teljesen más célt szolgált, konkrétan a gépek öntudatra ébredésének a szimbóluma. Vagyis sokak csalódottsága érthető, de annyit megsúgok, hogy jelen sorok írója nem tartozik közéjük, habár hibátlannak közelről sem nevezném a végeredményt.
Számos dolgot ugyanis nyilvánvalóvá tett a befejező epizód és néhányat áttolt a következő, 2018-ban esedékes második szezonra. Ami egyértelmű, hogy Nolanék narratívájában nem volt 10 részre elegendő alapanyag, valamint hogy a szezon egy hatalmas prológusnak tekinthető. Utóbbit nehezen tudom felróni hibaként, hiszen a pilot epizód nyilvánvalóvá tette annak a bizonyos légynek a lecsapásával, hogy honnan akarnak hova eljutni: a gépek öntudatra ébredéséig. Ehhez azonban az is kellett, hogy Dolores felismerje önmagát, Teddy-vel egyetemben, akinek Ford ”felfrissítette” az emlékezetét Wyattel. A folytatás egyik érdekes kérdése lehet – feltéve ha Westworldben és nem Eastworldben fog játszódni – hogy Teddy, akinek a lényébe volt táplálva a Dolores iránti szeretet, vajon továbbra is ragaszkodni fog a narratívájához és kitart a tömeggyilkos lány mellett, vagy az öntudatra ébredésének a jele lesz, ahogy kiszeret belőle?
Dolores szintén érdekes kérdés ebből a szempontból. Mint kiderült, anno a személyiségét keverték egy másikkal, ergo ő maga volt az a Wyatt, akitől Teddy annyira félve undorodott, és ami a kettejük kapcsolatát szintén egy érdekes síkra terelheti a későbbiekben. Csakhogy míg Arnold megölésekor Dolores parancsot teljesített, hiszen képtelen volt megérteni a labirintus mibenlétét, és ugyanabban a hurokban leledzett évtizedeken keresztül. Ford lelövése viszont a saját döntése volt, amire Ford szánt szándékkal vezette rá, ezzel – valamint a többi, már az öntudatát kapirgáló robot szabadon engedésével – elindítva egy új narratívát (egy már kegyetlenebb Doloresszel), amivel vélhetően már William is elégedett lesz, hiszen meglesz az a tétje, amire mindig is vágyott, és amelyet a Delos sehogy sem tudott igazán reprodukálni.
”Szilaj gyönyörnek a vége is szilaj”
Az egész narratíva/öntudatra ébredés legnagyobb kérdése azonban kétségtelenül Maeve: míg a sorozat elhitette a nézővel, de még azzal a pár szerencsétlen Delos alkalmazottal is, hogy már önállóan cselekszik és gondolkodik, kiderült, hogy mindez az ő narratívájának is a része. A rejtély, hogy a sok átélt borzalom, a szenvedés váltotta ki belőle valóban a végső elhatározást, hogy leszáll a vonatról megkeresni a lányát, vagy ez is mind része Ford kompozíciójának és ő is csak most indul el az önállóság útján?
Az kétségtelen, hogy a legnagyobb csavart Ford vitte véghez az évadban, hiszen az ő Arnolddal szembeni vezekléséről is szólt a szezon. Míg végig úgy tűnt, hogy ellenzi a gépek öntudatra ébredését és Arnold hagyatékával küzd, de végül kiderült, hogy pont az ellenkezője az igaz, és a háttérben pont Istent játszott, hogy önnön halálával magára hagyja teremtményeit, de azokat már a szükséges eszközök birtokában. William átalakulása – hiába lehetett tudni előre – kevésbé működött, nem kis részt azért, mert Ed Harris lényegesen többet mutatott, mint Jimmi Simpson és kettejük karakterét annyira a nagy fordulatra hegyezték ki, hogy Nolanék jobbnak látták a fiatal William átalakulását minél későbbre behozni, csakhogy addigra már az internet népe szépen kirakosgatta a puzzle-nek ezt a részét.
Mert mit is vitassuk? A Westworld egy hatalmas kirakós, amely rengeteg mindent nem aknázott ki, pont a fent taglalt prológushatás miatt, és számos szál egyelőre csak lóg a levegőben (pl. a biztonsági főnök Stubbs eltűnése ilyen), itt-ott becsúsztak olcsó megoldások (Maeve-ék szökése és a célozni képtelen biztonságiak ilyenek), és hiába a nagyon is tudatos koncepció (Ford szövegei, a fénykép szerepe), egyelőre csak a narratíva kezdetét láttuk. Ébredést egy messze nem tökéletes álomból, ami után a valóság sokkal izgalmasabb lehetőségekkel is kecsegtethet.
Van azonban még pár érvünk a Westworld mellett és ellen is. Nézzétek meg kibeszélőnket is:
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
