A Lépcsők városa kezdetben úgy tűnik, kevéssel is beéri, de ahogyan nőnek a tétek, úgy nő a szerző felelőssége is, ami nem kisebb vállalás, mint megreformálni egy műfajt.
Az epikus fantasy, noha A Gyűrűk Ura mozis és a Trónok harca tévés sikerének köszönhetően virágkorát éli, sokak számára még mindig kimerül az ócskább és jobb Tolkien-klónokban. Nem véletlen, hogy ha valaki igazán eredetit tud alkotni, amiből aztán trend lesz, azon nyomban új alműfajt üdvözölhetünk. Szegény epikus fantasy pedig idáig mindig megmaradt annak, ami a műfaj, már születése óta: látványos varázslatoknak, bitang erős kardoknak és sárkányoknak. Uncsi. Csakhogy Robert Jackson Bennett jött és bebizonyította, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie.
A történet helyszíne Bulikov, amelyet egykor az istenek laktak. A Kontinens leghatalmasabb, legvirágzóbb városa és a világ közepe volt, azonban ennek vége szakadt, amikor Szajpúr rabszolgái fellázadtak uraik ellen. Egy mitikus hős, a kadzs ugyanis olyan fegyverhez jutott, amelyekkel elpusztíthatta az isteneket és véget vethetett a kontinentális uralomnak. Bulikovból nem sok minden maradt az egekbe nyúló lépcsőkön kívül, beleértve a kultúráját is, ugyanis a történet kezdetén már a történelem és a vallás tanulmányozása is tilos – legalábbis a helyiek számára. Egy szajpúri tudós azonban engedélyt kap, hogy a Kontinens kultúráját tanulmányozza, azonban hamarosan meggyilkolják. Így hát Shara Thivani szajpúri kultúrattasé nyomozni kezd, azonban ahogyan halad a gyilkosság felgöngyölítésében, úgy botlik egyre rejtélyesebb dolgokba, amelyek a világot visszaállíthatják a régi formájában.
Bennett úgy ír epikus fantasy-t, hogy elhiteti az olvasóval, valójában krimit tart a kezében. Habár a világ egyértelműen fantasy-vé teszi a regényt, a gyilkosság képezi a magját. Csakhogy a krimi szál önmagában nem elég erős ahhoz, hogy elvigye a hátán az egész könyvet, így hát hamarosan rádöbbenünk, itt mi át lettünk verve a palánkon. Ugyanis a könyv valójában olyan kalandos, hogy voltaképpen el is veszünk a „nagy kép” aprócska összefüggései közt, amelyek tényleg olyan fajsúlyúak, hogy a regény egész világa borulhat fel. Márpedig ha nem ez az epikus fantasy elsődleges ismérve, akkor nem tudom, mi más lenne az.
A könyv felborulófélben lévő világa viszont már önmagában elég lenne ahhoz, hogy élvezettel olvassam a regényt, a cselekménytől függetlenül. Ugyanis Bulikovban folyamatosan azt érzi az ember, hogy nincs minek borulnia, a világrend ugyanis egyszer már olyan durván megváltozott, hogy a mostani állapotok a lehető legmesszebb vannak a normálistól. Ugyanis nem pusztán romokat, magasba nyúló lépcsőket és sikátorokat látunk, hanem valamiféle mágikus anomáliák következtében az emberek, ha csak pillanatokra is, de látják, hogy milyen volt a város régi pompájában, még az istenek uralma idején.
A régi dicsőség pedig megjelenik a társadalom szintjén is. Shara számos szektával találkozik a nyomozás során és az derül ki, hogy a bulikovi lakosok jóval szívesebben élnének az istenek biztonságot és jólétet nyújtó irányításával, mint Szajpúr félig-meddig gyarmattartó, félig-meddig szabad uralma alatt. A szerző biztos kézzel vezeti be nem csupán a szektákat, de a szajpúriakat és a politikával nem foglalkozó átlagembereket is a karaktereken keresztül.
A figurák nem csupán betöltik azt a funkciót, hogy megjelenítsenek egy nézőpontot vagy társadalmi csoportot, de szinte kivétel nélkül önálló személyiséggel bírnak. A legalaposabban természetesen a főhősnő, Shara karaktere lett kidolgozva, aki amellett, hogy a szajpúriak legprofibb ügynöke egy kultúrattasé álcájában, a kadzs egyenes ági leszármazottja is. Emellett kívül-belül tudós, márpedig az epikus fantasy női szereplőire nem igazán jellemző, hogy külsejükben legfeljebb átlagosak legyenek. A mellékkarakterek szintén remekek, a nagydarab, de első blikkre butának tűnő testőrrel, Sigruddal például kifejezetten vicces élmény együtt mozogni a történet során.
A könyv nem lett remekmű, de közel áll hozzá. Azt azonban nem lehet tőle elvitatni, hogy olyan regényről beszélünk, amely megmutatta, hogy egy adott, klisévé silányult formula kereteit szétfeszítve és újragondolva hogyan lehet megreformálni egy egész zsánert. A Lépcsők városa lehet az a rég várt vérfrissítés, amely nem teremt új alműfajt, ehelyett megálljt parancsol a réginek: elég volt a Tolkien-klónokból, de sosem lesz elég a epikus fantasy-ből.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
