Batman Superman ellen – Remegő térdekkel nehéz találatot bevinni

Képes-e Ben Affleck megváltást nyerni a botrányos Daredevil film után? Miért nem kopasz Lex Luthor? Miért bunyózik egyáltalán a két legismertebb szuperhős? De legfőképp: ki marad állva a végén?

Talán pályafutásának eddigi legnehezebb feladata elé állította Zack Snydert a Warner Brothers, amikor az Acélember mérsékelt sikerére építve rábízta egy új filmes univerzum egyik alapkövének letételét. Ez a film ugyanis arra volna hivatott, hogy felrajzolja a DC két legikonikusabb hősének, a két címszereplőnek a viszonyát, megágyazzon az ebben az univerzumban létező többi szuperhős készülő/tervezett saját filmjének, valamint a Bosszúállók DC-s megfelelőjének, az Igazság Ligájának. A végeredmény enyhén szólva is megosztó, de több ponton is egyértelműen beletört a bicskája a szuperlassítások nagymesterének.

Már az új Csillagok Háborúja szintjét megütő marketingkampány is többet ártott a filmnek, mint használt, pláne, hogy már a második előzetes lelövi a film egyik legfontosabb fordulópontját. Természetesen, mivel ez már nem Chritopher Nolan univezuma, Batman is tiszta lappal indul. A film elég gyorsan letudja a kötelező köröket és a karakter hátterét egyetlen jelenettel felrajzoltnak tekinti. Igen, azzal a jelenettel. Ezúttal se ússzuk meg a lassítva hulló igazgyöngyöket, de a készítők nem riadtak vissza attól sem, hogy a film egy későbbi drámai pillanatában újra bevágják őket. Biztos, ami biztos.

A két címszereplő viszálya egyébként elég stabil lábakon áll – Batman szerint Superman hatalma veszélyes és azon mesterkedik, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat, nem riadva vissza drasztikusabb lépésektől sem. Ha azt hitted, Nolan Denevérembere sötét volt, akkor készülj fel, Batflack még rátesz egy jókora lapáttal. Ez egy pontig rendkívül jól működik, Affleck maszkkal és maszk nélkül egyaránt a legmeggyőzőbb Batman, akit valaha filmvásznon láthattunk, Christian Bale tátottszájú bőregerét egyértelműen maga mögé utasítja. Sokaknál azonban ki fogja verni a biztosítékot az, hogy csupa olyan dolgot láthatunk tőle, amit a képregények kockáin soha, vagy csak nagyon kivételes esetekben. Kezdve rögtön azzal, hogy a denevérjelet billoggal rásüti a bűnözök bőrére (jaj), majd azzal, hogy a film során számtalan lőfegyvert használ, nem csak a különböző járműveire felszerelt ágyúkat, igazából nem válogat a módszerekben. Az általa okozott elképesztő pusztítás – bár a film ezt közvetlenül nem mutatja meg – jópár rosszfiúnak kioltja a lámpását (bocsánat, de egy szitává lőtt, felrobbant, lángoló, pörgő-forgó autóroncsból nem fognak ájultan kiesni a sértetlen gaztevők). Az új, épülő DC moziuniverzum tehát úgy kezdődik, hogy Batman áthágja az egyetlen szabályt, ami a karakter gyakorlatilag minden inkarnációjában védjegye volt. Ez azonban lehet, hogy csak a hozzám hasonló geekeket fogja zavarni, úgyhogy megpróbálok túllépni rajta.

Superman, az örök cserkész jóval egyszerűbb és kiszámíthatóbb eset, szerinte Batman túl radikális és nincs ínyére, hogy a törvényen kívül operál, ezért Clark Kent-ként az újságja hasábjain próbálja felvenni ellene a harcot. És nagyon szereti Lois Lane-t meg a mamáját. Ennyi, de ezzel persze már lehet dolgozni, itt jön a képbe Lex Luthor és Jessie Eisenberg egyébként jól eltalált alakítása, amit csúnyán aláás a papírvékony karakterbemutatása. Lex ezúttal nem hideg és számító, látszólag inkább egy kissé zakkant, unatkozó internetmilliárdos, aki jó bulinak tartja egymás ellen hergelni főhőseinket. Minden valamirevaló szuperhősfilmnek kötelező eleme egy főgonosz, akit szeretünk utálni. Érthető motiváció és minden háttér nélkül Lex azonban súlytalan és felejthető.

Ezzel pedig elérkeztünk a film leggyengébb pontjához, a forgatókönyvhöz. Nolan trilógiája ebben a tekintetben elég magasra tette a lécet, különösen a Sötét Lovaggal, ezért roppant szomorú, hogy az abban közreműködő David S. Goyer és a BvS-hez később becsatlakozó Chris Terrio (Ben Affleck házi forgatókönyvírója) ennyire gyenge, saját súlya alatt roskadozó, logikai buktatókkal és tátongó lyukakkal teli könyvet tudott csak letenni az asztalra. Egymást érik a legelemibb történetmesélési bakik, nem akarom lelőni azt a kevés meglepetést, amit a film a nézőinek tartogat, ezért részletekbe nem megyek bele, de senki ne várjon összetett, koherens történetet.

Vannak azért dolgok, amit a film kifejezetten jól csinál, Snyder már többször bizonyította, hogy a látványos akciójelenetekhez jó érzéssel nyúl, ebben a tekintetben ezúttal se okoz csalódást. Különösen Batman önálló akciói sikerültek jól, de a két főhős nagy összecsapása is sokaknak emlékezetes marad, nem kétlem. A képregények szerelmesei is dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis számtalan apró és kevésbé apró kikacsintással fognak találkozni a két és fél órás játékidő alatt, legtöbbet a Frank Miller jegyezte képregénytörténelmi mérföldkőből, A Sötét Lovag Visszatér-ből merít a film, aminek több apró mozzanatát egy az egyben átültették a nagyvászonra. Amy Adams már az Acélemberben se volt meggyőző, ezen film készítői pedig szinte viccet csinálnak belőle, hiszen az egyetlen hozzájárulása a történethez, hogy bajba keveredik és meg kell menteni.. újra.. és újra. A kisebb szerepek viszont jól működnek, Jeremy Irons remek Alfred, Gal Gadot pedig ígéretes Csodanő, még úgy is, hogy szerepe az öreg komornyikéhoz hasonlóan nyúlfarknyi csupán.

Itt kell szót ejtenem a film univerzumépítési próbálkozásairól is, sajnos ebben a tekintetben csúfosan elbukik. A két címszereplő viszonya nem fejlődik, ellentétük a legkevésbé sincs feloldva, sokkal inkább a szőnyeg alá söpörve, ami bizony nem ad nekik stabil alapot a későbbi csapatépítéshez. A beharangozott többi szuperhős pedig… szánalmasan kevés, elnagyolt és elkapkodott bemutatás, amit nyugodt szívvel ki is hagyhattak volna a filmből, vagy jobb helye lett volna talán a feliratok után.

Nem kétlem, hogy a film hatalmas gazdasági siker lesz a Warnernek és természetesen teljesen érthető, hogy a film elsődleges közönségének nem a képregényrajongókat tették meg, hiszen ők kevesek lennének ahhoz, hogy felvegyék a harcot a Marvel filmek relatíve könnyed hangvételével és közönségkedvenc, 12-es korhatáros szuperhőseivel.  Ezzel együtt bátor lépés a Warnertől, hogy nem akarja majmolni a konkurenciát, hanem saját szeletet kíván kanyarítani magának a szuperhősfilmek piacán, megőrizve a DC világának alapvetően komorabb hangulatát. Ahhoz azonban, hogy valóban versenyképesek legyenek, lehetővé kell tenni a nézőknek a filmhez való érzelmi kapcsolódást, átgondolt, karakter centrikus történetekre van szükség, mert a stílus, a látvány és az akció nem visz elég messzire.