A fantasy igaz, hogy kicsit idősebb, mint Tolkien munkássága, mégis ő a műfaj egyik legnagyobb hatású képviselője. De honnan ered A Gyűrűk Ura?
A geek irodalmi műfajok közül a fantasy főgyökérzete nyúlik legmélyebbre, az epikus fantasy zsánerén keresztül. Ha elindulunk lefelé, a mítoszok és mesék világába érkezünk, tulajdonképpen az emberiség történetének kezdetére, amikor a kíváncsiságra még a csoda és a varázslat tűnt a lehető legalaposabb magyarázatnak. Ezzel természetesen együtt jár az is, hogy a mitológia ránk maradt, szépirodalmi formába öntött változata ad alapanyagot az epikus fantasy neves (és kevésbé neves) szerzőinek.
A legendák és eposzok képezik a fantasy alapját, viszonylag könnyű bármelyik alkotást felfedezni, ha keressük őket: amikor a civilizált Gilgames, Uruk királya és Enkidu, az állatbőrökbe bújt vadember nem boldogulnak egymás összeverésével, ezért hát örök barátságot fogadnak, átkonvertálható a csupaszképű és fensőbbséges Legolas és a szakállas, ami a szívén az a száján-típus Gimli viszonyává. Ennek ellenére van egy konkrét mű, amely a legnagyobb közvetlen hatást gyakorolta a műfaj születésére, méghozzá éppen A Gyűrűk Urán keresztül, ez pedig az irodalomórákon méltánytalanul hanyagolt Beowulf.
A Beowulf az óangol nyelv egyik legfontosabb ránk maradt alkotása, amelynek keletkezését a VIII-XI. század közé helyezik. Névtelen költő műve, formáját tekintve pedig alliteráló elbeszélő költemény, amelynek egyetlen kézirata a Nowell Codexben maradt az utókorra. Külön érdekesség, hogy egészen a XIX. századi kinyomtatásáig feledésbe merült. A cselekmény az V-VII. században, Dániában játszódik és Beowulfról, egy mitológiai figuráról szóló klasszikus hőstörténet a felemelkedéséről, lovagiasságáról és dicsőséges haláláról.
A történet szerint Beowulf, aki a geat királyi család női ágának sarja, Dániába látogat, mert hírét vette, hogy a dán királyt, Hrothgart házában megtámadta a számkivetett, Grendel nevű ogre. Amikor Heorotban éjszakáznak, Grendel ismét betör, mire Beowulf puszta kézzel legyőzi. Másnap Grendel anyja tör rájuk, halott fiát megbosszulandó, így a hős követi őt vackába, egy tó mélyére és legyőzi egy helyben talált, varázserejű karddal. Mielőtt emberivel hazamegy a geatok földjére, Hrothgar megajándékozza családi kardjával. Nem sokkal később meghal Hygelac, a geatok uralkodója, ezért Beowulfot emelik a trónra. Ötven évvel később egy névtelen tolvaj ellopja az egyik aranykupát egy sárkány kincsei közül, mire a sárkány ámokfutásba kezd vagyona nyomában. Így hát az öreg Beowulf még egyszer, utoljára kardot ragad és egyik embere segítségével megöli a sárkányt, ám ő maga is halálos sebet kap.
J. R. R. Tolkien még filológiaprofesszori munkássága során foglalkozott a művel behatóan, tartott egész kurzusokat a műről, sőt, saját modern angol fordítást és elég vaskos kommentárt is készített hozzá. A fordítása elsősorban a hallgatóknak készült, ezért sajnos nem verses fordítás, hanem prózai, ellenben elképesztően alapos, hiszen minden egyes szón végigment etimológiailag. Ettől még a fiának (és szerkesztőjének) bőven volt vele melója, mert három, egymástól kissé különböző fordítást kellett összefésülnie.
Az eposzban rengeteg ponton futhatunk bele olyasmibe, amit Tolkien később a maga képére formált Középfölde megalkotása során. Egészen nyilvánvaló a párhuzam a sárkányos-tolvajos történetszál és A hobbit között, ahogyan Aragornt is könnyű beleképzelni (a hatalmát jelző kardjával együtt) a hőssé, majd királlyá avanzsáló Beowulf karakterébe. Ami pedig tökéletesen egyértelmű hommage, hogy a költeményben több gyűrűt osztogatnak egymásnak, mint amennyit egy Swarowski katalógusban találni, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a láncingek gyűrűi is minden alkalommal említésre kerülnek.
Noha a fantasy még Tolkien előtt alakult ki (Lovecraftet a dark fantasy atyjának szokás tekinteni, Robert E. Howard pedig a Conan– és a Solomon Kane-történetek révén alkotott maradandót), valószínűleg mégis ő az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a műfajra. A mai napig léteznek ócska utánérzések és jobban sikerült másolatok, ahogyan az epikus fantasy világa is nehezen szakad el az angolszász középkort idéző Középföldétől. Még mindig vannak, akik elfekben, orkokban és törpékben gondolkodnak, ráadásul erre épült rá a szerepjátékok csaknem mindegyike is, arról nem is beszélve, hogy akadnak olyanok, akiknek meggyőződése, hogy az epikus fantasy és a fantasy közé egyenlőségjelet lehet tenni. A Beowulfban még számos történelmi és vallási réteg rakódik a cselekményre, maga a történet azonban – ha csak közvetve, A Gyűrűk Urán keresztül is – a fantasy talán hozzánk legközelebbi ősének tekinthető.
Jövő hónapban szintén a fantasy-vel foglalkozunk, ezúttal a mese felől közelítve, méghozzá Lewis Carroll Alice Csodaországban című regényén keresztül.
Kiemelt kép: Paolo Puggioni
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
