Kitört a zombiapokalipszis, a hatóságok kihirdették a szükségállapotot. Mit lehet ilyenkor csinálni? A Roboraptor szerzőinek novelláiból kiderül!
Aladár, október. 23. 21:37– Már megint azok a kibaszott zombik – gondoltam, és közben nem tudtam levenni a szemem arról a halálra rémült spinéről, aki épp most nyomta el a harmadik rúzsfoltos cigarettáját egy hamutálnak kinevezett whiskys pohárban.
A válásokra szakosodott zugügyvéd zugkocsmája. Szeretem az ilyen pesti helyeket, ahol némi ismeretség után jó minőségű házi pálinkához lehet jutni a pult alól, s ha tudják, hogy „valaki ismerősének az ismerőse” vagy, akkor beengednek a hátsó szobába, ahol még mindig lehet cigarettázni.
Az elmúlt két napban mást se csináltam, csak otthon ültem, ittam, és sorozatokat néztem. A csalfa feleségről készült fotókért kapott előlegből vettem két üveg szeszt, majd úgy döntöttem, inkább visszamegyek a boltba még kettőért. Két üveg Betyár körte meg másfél üveg Hajós fogyott el az Ember a fellegvárban első évada alatt, de csak azért, mert akkor már több, mint ötven órája ébren voltam. A maradék fél üveg pedig néhány rész Homeland alatt csúszott le és ott, azt hiszem, ki is dőltem. Még szerencse, hogy magamhoz tértem, és nem késtem le a találkozót a zugkocsmában.
Az első két feles után még mindig nem érkezett meg az ügyvéd úr, még mindig tompa volt minden, de a fejfájásom enyhülni kezdett. A dagadt fickó, akinek a laptopjáról a Szeszkor Mindenkit megbaszunk című száma dobozhangon üvöltött, terjengősen magyarázott arról, hogy az egész vírusfertőzés egy mediahack, és nem szól másról, minthogy szélsőjobbos erők meg akarják puccsolni a kormányt. A másik férfi szakácsnadrágban meg volt győződve arról, hogy az oroszok és leginkább Putyin áll az egész mögött.
Hát nem ugyanaz a kettő? Ezek ketten úgy vitatkozgatnak itt, mint két újlipótvárosi szobanövény, akiknek fel se tűnik, hogy történik-e bármiféle változás Európa e kies féltekéjén.
– Ne felejtkezzünk el – folytatta a szakácsnadrágos – a ’86-os hírhedt zeberepárkányi esetről, aminek az eltussolásához egy egész csernobili atomkatasztrófa kellett.
Ahogy kiejtette ezt a nevet, amit már lassan húsz éve nem hallottam, rögtön elmúlt a fejfájásom, kitisztult minden, és menten elfeledtette velem a házasságtörő feleséget, az előző napok négy üveg pálinkáját, egy egész évad Ember a fellegvárbant, a zugügyvédet, a pénzt, amivel tartozott, és a félelem emléke jeges tőrként hatolt a testembe.
– Lacikám, ezt már ezer éve megbeszéltük – folytatta a dagadék –, olyan falu még a térképen sincs, hogy Zeberepárkány.
De 1986 áprilisában még rajta volt a térképeken, és az én körzetemhez tartozott, mikor egy szokatlanul forró napon egy piszlicsáré esethez hívtak ki az alig százhúsz lelket számláló falucskába. Mari néni, alias Retek Mária kutyája megveszett. Végigharapdálta Tóth Jocóék összes csirkéjét, mire Tóth Jocó beleeresztett három lövést a kutyába, de ez sem terítette le. Utána hívtak engem. Nem vagyok sintér, de örültem a küldetésnek, mert így végre meghajthattam az új rendőrautót, egy 2105-ös Ladát. A rádióból az Éjjel érkezem című új Edda-szám szólt, és akkor még nem is sejtettem, hogy nemcsak az angyaltestű Pataki Attila érkezik a sötétséggel, hanem fáradt lázban égő testekként próbálják majd a falusi nénikék felfalni az alkoholista Antal atyát.
A legvidámabb barakk első embere, maga Kádár János hivatott magához, miután leradírozták minden térképről a kis délalföldi falucskát, Mari nénistül, Tóth Jocóstól és alkoholista Antal atyástól, és nyomatékosan arra kért meg, hogy feledkezzem meg az esetről, cserébe 4500 Ft-os öröknyugdíjat ígért egyenesen a központi bizottság kasszájából. Aztán aláíratott velem egy titoktartási végzést, majd megköszönte a munkámat és utamra bocsátott. Az öröknyugdíj nem egészen négy évig tartott, mikor a párttal együtt a központi bizottság is megszűnt létezni az új demokratikus átrendeződésben.
Sokáig méláztam volna még a múlton, ha nem érkezik meg az a halálra rémült spiné, és nem vágja be olyan lendülettel az ajtót, hogy a csattanás minden emléket kiverjen a fejemből. Kért egy pálinkát az underground kinézetű kissé mamlasz pultostól, rögtön le is húzta, majd azt hajtogatta félig magában, hogy nem hiszem el, nem hiszem el. Elkezdték felfalni. Az underground külsejű pultos rezignáltan oda nyújtotta a cigarettáját a csajnak, majd fahangon megkérdezte, hogy mi is történt pontosan. A lány csak akkor szólalt meg, amikor a harmadik cigarettára gyújtott:
– Ilyet még nem láttam. Három sántikáló hajléktalan megtámadott egy öltönyös embert a Pozsonyin. Annyira éhesek voltak, hogy elkezdték enni. Harapták az arcát, a kezét, a lábát. Nem hiszem el. Majd elnyomta a harmadik félig szívott rúzsfoltos cigarettáját egy hamutálnak kinevezett whiskys pohárban.
Folytatjuk.
Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
