Képzeljük el, mi lett volna, ha a Twin Peaks vége befejezett, kerek egész lett volna (oké, tudom, hogy jön a folytatás, de akkor is). És most képzeljük el, milyen lett volna a Lost, ha az alkotói nem megszívatják a nézőket a „tudjuk ám, mit csinálunk” puszta látszatával, hanem ténylegesen van koncepciójuk a sűrűsödő rejtélyek magyarázatára. Ugye, hogy jó lett volna? Na, valami ilyesmire számítsunk Blake Crouch trilógiájának nyitó kötete, a Wayward Pines esetében.
Ethan Burke titkosügynökként dolgozik, aki a Wayward Pines nevű városba tart, hogy megkeresse a korábban odaküldött kollégákat. Csakhogy a város szélére érve súlyos autóbalesetet szenved, és amikor magához tér, nem emlékszik semmire. Az orvosok és a nővérke mindenáron a kórházban akarják tartani, a seriff nem adja neki vissza a pénzét, a pincérnő pedig gyilkossági ügybe keveri. Lassanként kiderül, hogy nem csak a helyiek furcsák, hanem a város is: az úttest visszafordul, az erdőben pedig nagyfeszültségű kerítés akadályozza a kijutást. Ethan egyre kevésbé képes eldönteni, hogy valóban ilyen mértékben fordulnak elő a rejtélyek vagy rajta uralkodott el az őrület.
A szerző kifejezetten érdekes karaktereket és helyszíneket alkot, mindenhol újabb és újabb tiszteletadásokba futunk bele: itt nyomokban Dale Cooper köszön vissza, ott Truman seriff, amott pedig az ominózus kávézó. Ethan persze korántsem olyan idiótán profi, mint Cooper ügynök, őt sokkal inkább személyes okok vezérlik a nyomozás során és mindent megtenne, hogy kapcsolatba léphessen a családjával. Az író be is vallja az utószóban, hogy óriási hatással volt rá David Lynch és Mark Frost sorozata, így nem is tudjuk neki felróni a számolatlanul érkező kalapemelgetéseket.
A Wayward Pines, amellett, hogy erősen hajaz a fent említett Twin Peaks-re és a Lostra, a thriller legjobb hagyományait veszi elő. Remek érzékkel adagolja olvasójának a misztikumot, így folyamatosan friss információkat csepegtetve és nyitva hagyott fejezeteket alkotva eléri, hogy nekiálljunk darálni – a könyv szó szerint letehetetlen. Az ötvenes évek Amerikáját idéző városka műanyag sterilitása önmagában is rémisztővé teszi a könyvet, amire nem kis lapáttal dob rá a vérprofi feszültségkeltés. A legjobb pedig az, hogy nem szúrja ki az ember szemét holmi „ez itt a Purgatórium”-magyarázattal, hanem arcon csap egy összerakott lezárással. Mindezt úgy teszi, hogy elég szálat varr el ahhoz, hogy önálló könyvélményt kapjunk, de eleget hagy nyitva ahhoz, hogy érdekeljen a folytatás.
Csakhogy a könyv leginkább ambivalens pontja éppen a kapott magyarázat. Kifejezetten tetszett, hogy a közepe felé egy kis műfaji fúzióba futunk, ami egészen a befejezésig kitart, ráadásul ott még egy zsánert az arcunkba kapunk. Crouch dob nekünk egy kis horrort, majd némi sci-fit, ami jó ötlet lehetne a záráshoz. Csakhogy végig azt éreztem, hogy valami valahol kilóg. Bármennyire is konzekvens és átgondolt a regény feloldása, valahogyan mégis idegennek és hozzácsapottnak hatott a kerek egész tekintetében. De legalább magyarázat, amivel már megverte J.J. Abrams hat évadot megért sorozatát. Emellett sajnos azt éreztem, amit Jeff VanderMeer Déli végek-trilógiája esetében: olyan, mintha ezeket a műfaji keveredéseket nem kidolgozott ötletekként tálalná nekünk a szerző, hanem patikamérlegen mérné ki a regényhez szükséges hozzávalókat – és ez sajnos nagyon lerontja a regény élvezeti értékét. Ráadásul úgy tűnik, hogy siettek a fordítással, így itt-ott tele van összecsapott mondatokkal, nem létező kifejezésekkel és tükörfordításokkal, ami szintén sokat árt a kötetnek. A borító ellenben csillagos ötös, zseniálisan visszaadja a regény hangulatát.
A könyv a fent leírtak miatt sajnos messze van a tökéletestől, viszont nagyon ígéretes sorozatkezdés. Blake Crouch rendkívül profi thrillerszerző, a legjobb az lenne az rendszeres tévénézőnek és a netes sorozatfüggőknek, ha a továbbiakban tévés produkciók írásával is foglalkozna. Bármikor hagynám, hogy ő szerezze számomra a heti rejtélyadagomat, ugyanis garantált a feszengés és a feloldás is. Még szerencse, hogy a Wayward Pines-ból készült tévésorozat is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
