Az időutazás napjáról azt írtuk, hogy az egyik legjobb magyar sci-fi és hogy szerzője, Brandon Hackett (akinek az írói álneve Markovics Botondot rejti) hamarosan megérik a nemzetközi piacra. Nemrégiben megjelent a folytatás Az időutazás tegnapja címen, a kérdés pedig az, hogy sikerült-e beelőznie a komplex módon összerakott első részt.
(FIGYELEM! A most következő recenzió spoilereket tartalmaz az előző kötetből.)
Az új regény ott folytatódik, ahol az első abbamaradt. Az idős Beregi Bálint egykori feleségének duplikátuma, a fiatal Rebeca Szatosi ellop egy adag időglobint, hogy megkeresse apját, Heizót. Szinte azonnal elfogják a vállalati főgonosz, Donald Haugen emberei és kinyerik az nano-időgépet a véréből, amellyel képesek lesznek az időutazás kezdete elé ugrani és így időt nyerni az Összeomlás elől menekülve. A haugenisták a maguk képére formálják a huszadik századot és rájönnek, hogy még az idegen technológiával sem képesek a tizenkilencedik század végénél visszább utazni, így a téridő entrópiája elől lehetetlen elmenekülni. Mindeközben a két Beregi Bálint igyekszik megérteni az idegeneket, az idő természetét és próbálják kiszabadítani Rebecát valamint megállítani a feltarthatatlanul közelgő világvégét.
A sorozat második (és egyben utolsó) kötete egészen más alaphelyzettel operál, mint az első. Míg az előző részben még a tudósokért folyó korporatív versengés és az ezzel szembeszálló főhőseink határozták meg a cselekmény menetét, addig ebben nincsenek cégek, mivel az időglobin segítségével a haugenisták gond nélkül kitörlik versenytársaikat és az eltörölt huszadik századból kiemelt tudósokkal (Einstein, Neumann, stb.) dolgoznak a probléma megoldásán. Donald és lánya, Octavia Haugen nem csupán a saját képükre formálják az eltörölt időfolyamokat, hanem a haugenizmust vallássá alakítva uralkodnak a korábbi emberiségen. Emellett a karakterek körében is történik egy generációváltás. Beregi Enikő, Ádám és Bálint helyett immár a fiatal Bálint és Rebeca a főszereplők, ahogyan Octavia is sokkal inkább a manipulátor sztár-főgonosz szerepében jelenik meg, míg apja leginkább ténylegesen az Összeomlás megállításán dolgozik a haugenisták teljes koordinálása helyett.
A szerző nem esik abba a hibába, hogy megismétli még egyszer azt, ami egyszer már működött. Nem találkozhatunk elmebajos Jack Nicholsonnal, nem futunk bele kétszázmilliárd bulizó időutazóba és nem harcolunk duplikátumhadsereggel a gonosz ellen. Helyette kapunk Maxwell-démonokat (ők az idegenek, akik túlélték a saját világuk összeomlását), végtelen energiát biztosító párhuzamos univerzumot, feltámasztott tudósokat, időlassító technológiát és – ami végképp izmos –0 kaptártudatban élő embereket. Vagyis a felhozatal határozottan nem gyenge. Csupán a szerkezete hasonló: először mélyvízben érzi magát az olvasó, aztán a folyamatos expanzió révén tisztul a kép, míg a végén a csavarnál robban az agy, közben végig remek arányérzékkel váltogatja egymást az akció és a dráma.
A könyv kapcsán elég nehéz negatívumokról beszélni, tekintve hogy egyetlen pillanatra sem lehet letenni. Néhol még mindig nehézkesen bánik a karakterek közti drámával, gyakran elnyújtott, máskor épphogy túl rövid. Elég nehéz például azt elhinni, hogy az öreg Bálint gyásza miatt nem hagyja kibontakozni a fiatal Bálint és Rebeca közt kibontakozó tiniszerelmet, míg apu és anyu csak legyintenek rá. Értem én, hogy fontos a munkára koncentrálni, de ez a szituáció így is teljesen érthetetlen. Octavia kegyetlenkedései pedig leginkább egy rajzolt főgonosz tetteihez konvergálnak. Emellett az első kötetben vastagon ott volt a társadalmi pánik, amelyből ezúttal csupán hébe-hóba kapunk pár morzsát.
A legnagyobb öröm az volt számomra a regény kapcsán, hogy míg az első kötet lezárása az idegenek megpendítésével furcsa volt és kidolgozatlannak tűnt, addig ebben a könyv szerves részét képezték, olyannyira, hogy az egész világ magyarázatába belefolynak. A szerző ezt olyan huszárosan oldotta meg, hogy mindenképpen jár a teljesítménye előtti kalapemelés és tisztelgés. A kérdés az volt, hogy Brandon Hackett felülmúlta-e önmagát és az előző részt. Jelentem, nem csak átugrotta a lécet, hanem a levegőben megragadta és még magasabbra tette maga alatt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
