2001: Űrodüsszeia – Fapados űrutazás egy mozijegy áráért

A héten újra moziba kerül Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című science-fiction klasszikusa, méghozzá a Pannonia Entertainment Kft. közbenjárásával, akiknek az elmúlt évben a Nyolcadik utas, a halálújrázását is köszönhettük. Az ilyen digitalizált nosztalgiavetítések számos előnnyel és sajnos hátránnyal is járnak egyszerre, de ez semmiképp sem lehet akadálya egy tényleg erőteljes moziélménynek. Mi már megnéztük, elmondjuk milyen.

Ha van film, ami tényleg nem szolgál rá a fikázásra, az minden bizonnyal pont az 1969-ben készült 2001: Űrodüsszeia. Rendezője Stanley Kubrick híres volt mindenre kiterjedő maximalizmusáról, sokat hangoztatott anekdota, hogy a forgatásokon hajlamos volt a jeleneteket akár több tucatszor is újra venni, ami egy olyan magatartás, amit valóban csak a legelvetemültebb filmkészítők szoktak maguknak megengedni. Élete egyik első számú célja volt, hogy minden lehetséges műfajt csúcsra járasson, így volt, hogy forgatott őrült háborús filmet (Acéllövedék), szatírát (Mechanikus narancs), misztikus horrort (Stephen King regényéből elkészítette a Ragyogást), de élete végén még stúdiópornónak¹ is neki akart vágni. Számos kompromisszum árán, de így született meg a Tágra zárt szemek. Az 1960-as évek űrversenyéből a magamódján ő is ki akarta venni a részét, maga mellé vette tehát a kor legelismertebb sci-fi íróját Arthur C. Clarke-ot és elkészítették miden idők egyik legkultikusabb fantasztikus filmjét, a 2001: Űrodüsszeiát.

A forgalmazó elmondása szerint azért szeretnek klasszikus filmeket újra bemutatni, mert hitük szerint egy film első számú otthona a mozi, és legtökéletesebb formájában csak nagyvásznon, kellemes sötétségben, közösségi élményként élvezhető. Azt hiszem utolsók között lennék ebben az országban, aki ezzel a valóban nemes gondolattal kötekedni merészelne, ráadásul tényleg vannak alkotások, amelyek bármikor megérdemelnék a valódi filmszínházi körülményeket.

Ha az Űrodüsszeia vetítése után maradt a számban némi kesernyés íz, az talán épp ennek a maximalizmusra való törekvésnek köszönhető. A forgalmazó hirdetéseiben digitálisan felújított verziót ígér, olyan formáját a filmnek, amit eddig mozinéző még nem láthatott. Hogy a dolog érthető legyen, érdemes néhány alapfogalmat tisztázni. Az elmúlt 50 évben rengeteg víz lefolyt már a Dunán, nem csak filmek elkészítésének módja, de a vetítési technika is renget változott azóta. Legfontosabb példa erre talán pont az, hogy a klasszikus filmszalagos vetítést az elmúlt években váltotta le a digitális mozizás. A mozik és forgalmazók a filmeket most már speciális fájlok formájában kapják meg, melyeket csúcsminőségű projektorokkal vetítenek a már sokat látott gyöngyvásznakra.

A technikai újítás egyik ökölszabálya, hogy attól, hogy valami digitális, még nem lesz feltétlenül jobb. A filmszalagok átírása (szkennelése) már több évtizedes múltra tekint vissza és már klasszikus részét képezi egy film elkészítésének, de ebben az esetben egy lassan fél évszázados alkotásról beszélünk. Kubrickék valószínűleg álmukban nem gondolták volna, hogy egyszer majd videóról fogják vetíteni a filmjüket egy 30 méteres vászonra, és minden bizonnyal nem is ennek szellemében készítették el azt.

Hozzá kell tennem, hogy a nézők többsége kevésbé háklis a  vetítési minőségre, de én nagyon szottyos szoktam lenni a vásznon látható és széteső pixelektől, csúnya és döcögős színátmenetektől. Nem kell természetesen megijedni, a 2001: Űrodüsszeia digitális kópiája tulajdonképpen egészen vállalható minőségben készült el, a színek és árnyalatok általában élettel teliek és gyönyörűek, a sztereó hang is képes nagyot szólni, ha a helyzet úgy kívánja, de bizony most felül kell emelkedni olyan, bizony nem apró dolgokon, hogy a kép általában életlen, a csillagok textújárái például többször is homályos pixelcsoportocskáknak tűnnek csupán, illetve a tisztább és nagyobb felületeken némiképp szétesik a kép, digitális módon zajossá, pixelessé válik. Az alkotók pedig biztosan nem így álmodták meg a jövő filmforgalmazását. Ezek a technikai problémák azonban szerencsére kisebb vásznon kevésbé lesznek észrevehetőek, de azt biztos, hogy az eredeti filmkópián még maradtak a digitalizáláskor kihasználatlan információk és a Budapest Film DCP² 2K-s és illetve 4K-s³ projektorai is képesek lennének ennél részletgazdagabb képet vetíteni.

Ha már a részleteket említem, a film és a nagyvásznon való vetítés előnye mindenképp itt lesz leginkább szembetűnő. Nem vagyok egyedül azok közül, akik már nem először látták a 2001: Űrodüsszeiát. A mozis vetítési körülmények a nagyobb méretek és jobban szóló hangok miatt számos eddig rejtve maradt részletre döbben rá az ember, a színészi játék és a dramaturgiai csavarok is sokkal könnyebben kivehetőek és érthetőek. A műfaji sajátosságokból adódóan pedig – főleg a csúcsjelenetben – valódi látványorgiát élvezhetünk. A már jól ismert csillagutazós trippet óriási élmény az egész látóterünket betöltő vászonról végignézni, a hosszú percekig tartó szín- és formakavalkádot ennél akár még sokkal hosszabb ideig is tátott szájjal néztem volna. Az eredeti sztereóhangok nagyon szépen szólnak, Johann és Richard Strauss valamint Ligeti György zenéi pedig egyenesen megtriplázzák a befogadói élményt.

Összességében, aki egy egészen jó minőségű nosztalgiavetítésre vágyik egy valóban kiváló régi látványfilmből, akkor mindenképpen irány a mozi, ha viszont valaki egy a régi Star Wars trilógiához hasonló teljes körű digitális felújításra számít, és tényleg XXI. századi moziélményre, akkor nem biztos, hogy azt fogja megkapni.

²DCP: Digital Cinema Package, digitális filmvetítési sztenderd a világ mozijaiban. A digitális kép felbontásban és árnyalatgazdagságban vetekszik a filmkópiák minőségével. A film forgalmazójától kapott speciális videófájlokat csak és kizárólag az erre a célre fejlesztett célszámítógépekkel játszhatóak le, egy ilyen videó fájl mérete sokszorosa egy hétköznapokban használatos fájlókénak.

³4K: 4096×2160 pixeles felbontás, az itthoni mozikban jelenleg csak 1-2 helyen lehetséges ilyen felbontásban vetíteni.