A héten került a mozikba a Liza, a rókatüdér, amelyben csak úgy hemzsegnek a Japánhoz köthető kulturális utalások. Ennek apropóján tíz másik olyan nyugati filmet szedtünk össze, amelyek a közelmúltban nagyban meghatározták a japánokkal kapcsolatos nézeteinket.
A héten került a mozikba Ujj Mészáros Károly, Liza, a rókatüdér című filmje, amelyben csak úgy hemzsegnek a Japánhoz köthető kulturális utalások. Ennek apropóján tíz másik olyan nyugati filmet szedtünk össze, amelyek az elmúlt évtizedekben nagyban meghatározták a japánokkal kapcsolatos nézeteinket.
10. Halálos iramban: Tokiói hajsza (2006)
Ha valakinek a japán kultúráról a benzingőz és a Mitsubishi-Toyota-Honda mesterhármasa jut eszébe elsőre, talán kár is lesz tovább olvasnia ezt a cikket. A történet tág keretét ezúttal a távol-keleti szigetország illegális, kilincscsel előremenős autóversenyei szolgáltatják, annak minden kötelező kellékével. A főszereplő ezúttal egy amerikai tinédzser, aki az apjától kölcsön vett Shelby Mustanggal mutatja meg Tokió kiskirályainak, hogy merre is van az arra. Ha igazi történetet ezúttal nem kapunk, a miniszoknyás japán szurkolólányok és marcona jakuzák látványa azért egy fátyolos félmosolyt rajzolhat az arcunkra. A Tokiói hajsza végül a széria magányos spin-offjává változott, annak népszerűségét olyan mélységekig kergette, hogy a renomé javítására már nem volt elég Vin Diesel és Paul Walker későbbi visszatérése sem. A faékegyszerűségű, mégis valamiért szerethető sorozatot végül Dwayne “The Rock” Johnson megjelenése segítette vissza a hollywoodi élmezőnybe.
9. Farkas (2013)
2013-ban kedvenc mutánsaink világát is meglebbentette a keleti szél. A magányosan élő Logant egy régi személyes ígérete szólítja Japánba. Ha már adott a helyszín, a konfliktusból természetesen egy elit nindzsákból álló testőrosztag és egy hatalmas krómozott szamuráj robot sem maradhat ki. Az alapfelvetés egyébként kifejezetten érdekes, mert a film középpontjában álló konfliktus átível Japán 20. századi történelmén. Egy atombombával leigázott, háborús vesztes országból a századfordulóra egy valódi technikai nagyhatalom lett, amelyhez sebezhetetlen mutánshősünknek sokkal több köze van, mint az elsőre is gondoltuk volna. A történetben szereplő generációs konfliktus, a rejtélyes fegyvergyáros és örökösei között pedig felhívja a figyelmet arra, hogy az ország kultúrájában milyen mély sebet vágott a II. világháború, és a hagyományoknak mennyire komoly szerep jut még manapság is.
Annak ellenére , hogy nem várok el egy képregény alapján készült akciófilmtől komoly társadalmi- és történelmi érzékenységet, a fent leírtak sajnos inkább csak a belemagyarázás szintjén állják meg a helyüket, egy meglehetősen sekélyes tűzijáték háttereként.
8. Az utolsó szamuráj (2003)
A történet 1800-as évek végén veszi kezdetét, a Japán épp történelmének legnagyobb társadalmi változásának küszöbén áll. Algrenre (Tom Cruise), a polgárháborús veteránra hárul a feladat, hogy segítsen az újonnan alakuló japán szekuláris hadseregnek leszámolni a császár nyugatbarát politikájával szembeszegülő szamurájokkal. Egy vesztes csata után Cruise figurája fogságba esik így közelről is megtapasztalja, hogy az elsőre könyörtelen gyilkosoknak tűnő szamurájok olyan bölcsesség és tudás birtokában vannak, melyet igazságtalanság lenne csak úgy eltörölni a föld színéről. Az utolsó mindent eldöntő csatában már Algren vezetheti a hősi szamuráj hadakat.
Ez kétségkívül heroikus történet azonban miden szépen felépített díszlet és marcona japán statiszta ellenére is ízig vérig holllywodi mesefilm marad. A szamurájlét kettősségéről, a fegyelem mögött megbúvó agresszivitással és véres vircsaftokkal kapcsolatban a továbbiakban is jobb, ha inkább Kuroszavára és a régi szamurájfilmek legnagyobb mestereire hallgatunk, már csak az autentikusság jegyében is.
7. Karate kölyök (1984)
Százszázalékosan meg vagyok róla győződve, hogy ennek a filmnek a létrejötte komoly szerepet játszott abban, hogy Amerika és Európa szerte hozzám hasonló gyerekek százezrei ugráltak a kilencvenes években különböző tornatermek különböző tatamijain, arról álmodozva, hogy egyszer valódi hőssé válhatnak.
Kár ebben bármilyen valós filozófiát keresni, John G. Avildsen filmje minden bárgyúsága ellenére azóta is szinte töretlen népszerűségnek örvend.
Csak remélni tudom, hogy azok a srácok, akik pár hónapnál tovább bírták karate mesterük kiképzését egy kicsit közelebb jutottak ahhoz a keleti harcművészetek által propagált magasztosabb tudáshoz is, amelyhez egy ilyen film megnézésével azért nem igazán lehet instant módon hozzájutni.
6. Wasabi – Mar, mint a mustár (2001)
Ritkán lehet megdicsérni a forgalmazókat a túlspilázott címadásokért, de ebben az esetben mégis sikerült a film történetének és stílusának is a kellős közepébe találni. Gérard Krawczyk és Luc Besson krimi-vígjátéka parádésan ütközteti egymással a francia stíluselemeket és a modern japán popkultúra kliséit. Egy francia rendőrnek (Jean Reno) Tokióba kell utaznia egy hagyatéki ügy miatt, kiderül azonban, hogy sok évvel ezelőtt rengeteg elvarratlan szálat hagyott maga után, nem csak egy japán kamaszlányt kap egyből a nyakába, hanem viszonylag rövid úton egy jakuzafőnökkel is igen komolyan meggyűlik a baja.
A film a japán környezet ellenére egyáltalán nem bajlódik azzal, hogy mélyen beleássa magát egy idegen kultúra rejtelmeibe, mindenből franciásan pikírt viccet csinál, de ez ebben az esetben a fordulatokban gazdag történet miatt bocsánatos bűn.
5. A nap birodalma (1987)
Spielberg egyik első családösszehozós kaland-drámájában a még gyermekkorú Christian Bale az első sorból kénytelen végigkövetni a fasizálódó Japán II. Világháborús szerepvállalását, annak agresszív és diadalmas kezdeteitől, egészen megalázó pusztulásáig.
A történet különlegessége, hogy eltérően az addig készült amerikai háborús filmektől egészen nagy árnyalatgazdagságban képes ábrázolni az ellenfél világát is. A film csúcsjelenete minden szentimentalizmusa ellenére kétségkívül a filmtörténet egyik legnagyobb pillanatává vált. Szinte beleégett a retinámba a kép, amikor a viszontagságokban már igencsak megfáradt Jim (Bale) karnyújtásnyi távolságból nézi végig a kamikaze akcióra készülő japán pilóták bevetés előtti rituáléját.
Spielberg természetesen nem relativizálta a nácik oldalán harcoló japánok háborús bűneit, de be tudta mutatni, hogy egy elsőre kegyetlennek tűnő harci gépezet mögött is egy népre, egy nemzetre jellemző egyedi kulturális sajátosságok fedezhetőek fel.
4. Kill Bill vol. I-II (2003)
A Kill Bill a világ bosszúfilmes történelmének legszebb pillanatait mixeli egybe. A spagetti westernes vonal mellett természetesen a japán szamuráj filmek képviseltetik magukat legerősebben, amit nem egy esetben kiegészítenek egyéb kulturális kikacsintások. Az első rész kellős közepén még egy rövid, de annál hatásosabb anime szkeccs is megjelenik, de szamurájok kardfétise is erős mozgatója a történetnek. Ez az elsőre véletlenszerűnek tűnő egyveleg azonban inkább patikamérlegen kiszámolt mestermű egy ereje teljében lévő rendezőgéniusztól, Quentin Tarantinotól.
Ami legpofátlanabb talán történetben, hogy a nyugati ember számára könnyen összemosható kínai és japán harcművészetet is halálos lazasággal keveri össze. A második rész Pai Mei mester tanításairól szóló jelenetei inkább idézik a klasszikus hongkongi kung-fu filmeket és wuxiákat, de ezek a főszereplők szamuráj filmes kardvívó tudásával elegyedve garantálnak kétszer két óra folyamatos vérengzést és humorforrást.
3. Elveszett jelentés (2003)
Bob (Bill Murray) egy kiégett színész, akit már csak japán whisky reklámokba hívnak szerepelni, míg a nála sokkal fiatalabb Charlotte (Scarlett Johansson) sztárfotósként dolgozó férjét kísérte el. Mindketten céltalanul bolyonganak naphosszat az épp világukat jelentű luxushotelben. Véletlenszerű találkozásaikból pillanatok leforgása alatt komoly és igazi emberi kapcsolat szövődik. Az elsőre idegen és zűrzavaros nagyváros egy csapásra a lehetőségek és a szabadság szigetévé változik számukra.
A nyugati emberként elveszve a modern Tokióban típusú tematika valószínűleg kifogyhatatlan humor és ötletforrást fog még jó darabig jelenteni a világ filmkészítőinek. Sofia Coppola azonban sikeresen csavart még egyet a történeten. A meglehetősen komótosan csordogáló cselekményt olyan érezhetően saját élményeken alapuló apró jelenetek és gegek színesítik, melyek túlmutatnak a kulturális ellentéten való olcsó poénkodáson.
Tragikusan szép és kedves történet arról, hogy az embernek néha nagyon messze kell kerülnie magától és a komfortzónájától, hogy nyitottá tudjon válni új dolgok befogadására, erre pedig kétségkívül Japán az egyik legalkalmasabb hely.
2. Tokyo-Ga (1985)
Ez a film kicsit kilóg a sorból, mert nem fikciós alkotás, hanem dokumentumfilm. Wim Wenders világhírű német rendező rendkívül személyes hangvételű filmben kutatja a választ arra, hogy a gyorsuló ütemben globalizálódó japánnak léteznek-e még azok a szegletei, csodái, amelyeket Yasujiró Ozu – a japánok Tarr Bélája – mindössze néhány évtizeddel korábban még filmre tudott venni.
Az ország gyakorlatilag pár év leforgása alatt változott át egy apró, különleges és zárt közösségből az egyik legmodernebb nyüzsgő birodalommá. A korábbi feudális rendszerből egy olyan ország képe kezdett kirajzolódni mely rendkívüli intenzitással élte meg a globalizáció pozitív- és negatív oldalát egyaránt.
Wenders látszólag gyermeki nyitottsággal és oknyomozói precizitással vizsgálja végig a távoli szigetország legrejtettebb zugait is. Ozu transzcendentális világának azonban első látásra már végleg nyoma veszett. A még életben lévő stábtagokkal rögzített beszélgetéseket hallgatva azonban ráébredünk arra, hogy Japán újdonsült káoszának mélyén, az ott élő emberek lelkében még ma is ott uralkodik az a filozofikus rend és bölcsesség amelyet nyugati ember megérteni talán sohasem lesz képes.
1. Szellemkutya (1999)
Nem túlzás azt állítani, hogy Jim Jarmusch mára kultikussá váló filmje jár legközelebb ahhoz a már pedzegetett filozófiai képlethez, amit a japán szamuráj kultúra valójában jelenthetett. A legkülönlegesebb természetesen az a filmben, hogy nem csakhogy végig az Egyesült Államokban, New Yorkban játszódik, de története is egy afroamerikai bérgyilkos személyes kanosszajárását követi végig.
A filmben élete talán legnagyobb alakítását nyújtó Forest Whitaker a szamurájok szigorú szabályrendszere, a Bushido szerint éli életét, munkaadóival csak és kizárólag galambposta segítségével kommunikál. Eljön azonban a pillanat amikor a nyugati típusú elvárások komolyan szembe kerülnek a Szellemkutya filozofikus elveivel. Ez a kettősség és konfliktus tényleg a legjobb szamuráj filmek világát idézi meg. Olyan korban élünk azonban, amikor az ősi szabályok már nem képesek érvényesülni, a becsület olyan elvvé vált, melynek nem lehet helye egy modern maffiahálózatban, amelyben már egyedül a hatalom görcsös megtartása és pénz dominálnak.
A Szellemkutya azért is csodálatos film, mert ugyan rendhagyó módon, de halálosan komolyan veszi minden egyes állítását, szellemében és vizualitásában is képes azokat úgy ábrázolni, hogy hűséges maradjon azokhoz az elvekhez és nagy elődökhöz, amelyek ihlették.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
