A Telltale Games sorra hozza ki a legjobb sorozatokból és filmekből, képregényekből adaptált kalandjátékokat. Az amerikai fejlesztőgárda baromi okosan csinálja a munkáját, mert egyszerre három, rendkívül fontos elemet visz tovább, sőt, előremutatóan a fejlődés irányába tolja a játékipar bizonyos szegmenseit.
Elsősorban a régi kalandjátékosoknak próbál kedvezni, ami az utóbbi időben a mainstream-től sokkal távolabb került. Másodsorban a sorozatokat, képregényeket, filmeket zabáló tizen-huszon-harminc-éveseknek játék formájába oltja eme komoly és lassan a könyvolvasást is felváltó szenvedélyüket, egy teljesen új formulában. Harmadrészt a kalandjátékot eddig kevésbé preferálóknak akar nyújtani valamit. Sok esetben leegyszerűsítve, fogyasztható, interaktív moziként hivatott átadni a játszás élményét. Legújabb címük, a The Game of Thrones: Iron from Ice – A Telltale Games Series hozza a szintet, de vajon kinek való a Telltale Games legújabb játéksorozata?
A sztorimesélő kalandjátékok királya
Az interaktív kalandjátékok elsősorban a játékhoz való kapcsolódást, beleélést és a döntésünk súlyát helyezi a vállunkra, mondván: birkózz meg a problémákkal a saját meglátásod szerint, a felelős döntéseid következtében a játékban nem lesz megállás, nincs GAME OVER, hanem ehelyett folytatódik tovább, ahogyan egyébként a való életben sem tudjuk a tehénbe visszalapátolni a kakit. Az eddigi Telltale-es címek is mind-mind ugyanarra a sémára épülnek: valamilyen alapsztori az eredeti műből spinoff-ként tálalva, néha megkeverve az eredeti történet szálaival, amin a játékos – döntései során – végig fog szaladni, mint egy sorozat epizódján, amit kvázi bizonyos pontokon mi irányítunk, a válaszaink pedig kihatással lesznek az egész játék (nem csak az epizód!) cselekményére. Hol hosszasan gondolkodhat és tárgyalhat a karakterrel, hogy kit kellene választani bizonyos feladatok elvégzésére, kiben bízunk, kit vigyünk magunkkal és kit hagyjunk hátra. De az ellentéte is történhet: egy karakter a párbeszédünk során hozzánk vág valamit, amire 3-4 másodpercen belül válaszolnunk kellene gyorsan. Annyi lehetőség merül fel, hogy végül nem tudunk, ezért a „szótlanság” lesz a döntési helyzetre adott válaszreakció: avagy nem tudtunk dönteni, gyávának néznek és esetenként még seggbe is rúgnak, ha látják gyengeségeinket. Nem érdemes tehát elfelejteni, hogy a hallgatás is egy (ötödik) válasz a Telltale játékaiban, ám érdemes minél előbb valahogyan válaszolni rájuk és állandóan mérlegelni, akár egy zombiapokalipszis közepén vagyunk, akár egy kést szorítanak főkarakterünk torkához.
Nyugi, a játékból nem spoilerezem!
A The Game of Thrones erre tökéletes alapanyag és kételyeim ellenére sokadik ránézésre is annak tűnik. A fejlesztőgárda úgy érezte, valamennyire már benne kell lenni az események közepében, hogy mozgatni lehessen a történet szálait, így nagyjából a harmadik évad eseményei után vesszük fel a fonalat. Egy kitalált család (ház) tagjait irányítjuk Westeros-ban, név szerint a Forrester ház személyeinek bőrébe bújhatunk, és nyilvánvalóan az egész évad róluk fog szólni. Forresterék legalább annyira balfékek, mint a Starkok, hiszen pont a híres-hírhedt Red Wedding-en tartózkodnak Walder Frey-ék társaságában, ahol kegyetlenül elpicsázzák őket, így a maguk kis red wedding-jét a fával címerezett Erdősi család is kézhez kapja. Az apródjuk megmenekül, majd őt követve még pár másik Forrester-t is a két órás játék során megismerünk. Alaposan, lassan.
Kevés játék, több duma
Érdekes módon a sorozathoz hasonlóan a játékban is a párbeszédeken van a hangsúly, és ha nem haragudtok, a sorozatot venném alapul a könyv helyett, hiszen a meglepetés-karakterek színészei is mind arcukat és hangjukat adták a történethez. Az akciódús jelenetek villámgyorsasággal lezajlanak az első percekben, majd miután megkaptuk a szokásos GOT-féle kezdést, azonnal rájövünk, hogy a fejlesztők itt sem viccelődnek: a karaktereinken keresztül érezteti, hogy bármikor, bárki, bárhogyan elhullhat a játék folyamán, főleg, ha ezt túl gyenge és jószívű jellemének (JELLEMEDNEK) köszönheted. Az öt különböző karakter mind más irányba terelgethetjük és nyilván teljesen előre megírt scriptek is vannak, de nagyban befolyásolja, hogyan is választunk magunk mellé Segítőt, hogyan viselkedünk bizonyos karakterek előtt. Bevallom, Cersei előtt a sz*r is megállt bennem, így azt a részt akár újra is kezdhetném Mira-val, az egyik nagy reményemmel a Forrester családból, bár egyelőre egy átlagos béndzsa Stark kislánynak hat, remélhetőleg változik majd (á la Sansa). Több érdekes jellemfejlődésen eshetünk át a következő epizódokban, ám úgy tűnik, a játék egyik legnagyobb erénye és hibája, hogy a meggondolt, lassú, alapos lépegetés a játékidő rovására mehet.
Sok beszédnek lassú az alja?
Rendkívül érdekfeszítő az egész ház körüli családi-, politikai-, hadi dráma, ami nagyjából az Ironrath nevű ősi erdő harcáért és annak mindenáron való megtartásáért megy a fő szálon (jóllehet igazi főszálról nehéz beszélni), amit a talán még túl fiatal Ethan Forrester próbál kezében tartani. Ám egy nem kívánt és szövevényes balhé miatt alaposan át kell értékelnie jelen politikai helyzetet. A párbeszédek során sakklépésenként halad a történet, ám élvezetessége ellenére valószínűsítem, hogy nincs tökéletes válaszadás. Mérlegelés van, és a legkisebb veszteség a legjobb megoldás. Hat epizódra, és csigaléptékkel haladva viszont sokaknak lassúnak érződhet, főleg, ha egy-egy epizód megjelenésére hónapokat kell majd várni, és akkor az esetleges megjelenési csúszásokról még nem is beszéltünk. Nem azt mondanám, hogy unalmas lesz az előrehaladás, de ilyen ütemhez én jobban preferálnám a kitolt, 4 órás játékidőket, mondjuk ritkább megjelenéssel, mint a 2, maximum 2 és félórás játékidőt pár havival. Ugyanis míg a sorozatnál hetente kapjuk az adagokat, itt több idő telik el, és annyi megbeszélnivaló az első rész alapján nincs, mint amennyi remélhetőleg a későbbiekben vár majd ránk.
GOT játék csak GOT rajongóknak?
Természetesen nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra és aki gondolja, kibeszélhetjük a történteket a poszt alatt. Aki szereti a kalandjátékokat és a lassú, ám annál drámaibb storytelling műfajt, tuti találat lesz a The Game of Thrones, ám mindenképpen érdemes ismerni az alapanyagot, hogy istenigazából szerethessük azt. Kevés akció, sok párbeszéd, annál nehezebb döntések jellemzik, ami azoknak nem lesz furcsa, aki tudja, mi fán terem élni Westeros világában. Aki nem ismeri, vagy nem érti pontosan, hogy a játékmenet milyen okból mesél sokkal mélyebben és aprólékosabban, mint a fejlesztőgárda eddigi játékai, azoknak valamilyen módon ismerniük kell az alapokat és anélkül semmiképpen nem ajánlanám a belekezdést, mert e nélkül rengeteg hangulati elem veszik el, amit alapvetően nem a játék, hanem a világ és a sorozat is generál. Mondhatjuk, hogy rendkívül hű az alapanyaghoz, de kimondottan játékot, vagy értsd, „cselekvő gameplay”-t érzésem szerint még kevesebbet kaptunk más Telltale-címhez képest, ami a további folytatásokban azért szembe tűnhet. A kezdés jó, az alapok lefektetve, ám lássuk, hogy mi lesz Erdősiékkel! Remélhetőleg kiegyensúlyozódik majd a játék és döntéses filmezés mérlege, és akkor a „nagyon gamer”, és a „nagyon filmes” is fülig érő mosollyal csapatja a reflex- kombókat és válaszolgat a helyzetekre.
8/10
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
