Ultimate kibeszélő #6: Szex, hazugság és Bosszúállók DVD

A harmadik Ultimates sorozattal nem csak az a baj, hogy hanyagul van megírva, vagy hogy olcsó fordulataival próbálja elhitetni, hogy az idézőjelbe tett történet nem csak alibi a hosszú oldalakon keresztül zajló bunyókhoz, melyeken a hősök mindenféle kombinációban kerülnek szembe egymással, hanem az, hogy nem áll össze. Ellentétben az elődeivel, az Ultimates 3 nem alkot kerek történetet. Olyan, mint valami elnyújtott átvezetés az Újvilágot elpusztító/újraindító Ultimátum és valami között, amit senki sem írt meg. Se füle se farka.

Az Ultimates 2 után ugyanis ott hagytuk abba, hogy a csapat függetlenedni akar a S.H.I.E.L.D.-től, tehát várható némi változás az összeállításában. Az új Különítmény azonban szinte még össze sem állt, amikor Venom egy nőt keresve rájuk tör. A csapatot aztán folyamatos támadások érik: Tonyról felkerül a netre egy olyan szexvideó, amit ő egyébként fel se vett, Hank Pym túladagolja magát, a Skarlát Boszorkány pedig merénylet áldozata lesz. A dolgok természetesen összefüggenek, és a legutolsó szám közepén – ha eltekintünk a hamarosan bővebben is kifejtésre kerülő sületlenségektől – többé-kevésbé elégedettek is vagyunk a merénylő kilétével, de aztán az utolsó oldalon lehull a lepel az igazi-igazi merénylőről. És ez így már nem fordulatos, hanem erőltetett (pedig milyen jól működött Loebnek mindez a Hushnál).

A már említett sületlenségek többnyire abból fakadnak, hogy az alkotók az egész oldalas összecsapásokra gyúrtak rá, mintha csak egy 90-es évekbeli Rob Liefeld képregényben járnánk. Nem tudjuk meg, hogy Valkűr miként tett szert újdonsült erejére, vagy hogy mikor és hol melegedett össze Thorral (aki nem elég, hogy karakteridegenül beszél és öltözködik, de az író erre még külön fel is hívja a figyelmünket), de nem is fontos, amíg dögös amazonként súlyt le kardjával az ellenségre. Ugyanígy nem tudunk semmit a Fekete Párducról sem, a lényeg, hogy barón néz ki, amikor pofán billenti a tomboló Venomot (az Ultimates 3 közvetlen előzménye egyébként a Captain America Annual címre hallgató one-shot, ott láthatjuk, hogy a Kapitány miként cserél helyet az igazi Fekete Párduccal, akiről a későbbiekben egyébként nem hallani soha többet).

Az öncélúság netovábbja viszont, amikor egy 5-6 oldalas bunyó elejéig feltűnik a Pókember, de ő sem azért, mert ennek valami funkciója lenne a sztori szempontjából, hanem mert jól néz ki, ahogy lekever egyet a halálvágyó Sólyomszemnek. Ugyanígy tesz az ebben a sorozatban debütáló Shanna és Ka-Zar, akiknek nincs egyéb szerepük, minthogy egy látványos egyoldalason pózoljanak. Vagy említhetnénk akár azt a kétoldalast is, amikor Logan gúnyosan beszól a mesterlövésznek, aki ezek után halálosan megfenyegeti. Ez talán még rendben is lenne, forrófejű izompacsirták, de kell erre a panelre két oldal? Ugye, hogy nem. Mint azt már a legelején is mondtam, az Ultimates 3-ban a sztori csak alibi a bunyókhoz.

Hogy ez mennyire így van, az azon is látszik továbbá, hogy a Skarlát Boszorkány holttestének elrablásához 12 akciódús oldalra van szükség, csak éppen azt nem értjük, hogy miért is olyan fontos elvinni azt a nyamvadt holttestet, azt meg pláne nem, hogy aztán miért olyan fontos visszaszerezni. Közben igencsak ellentmondásos dolgok derülnek ki: a Vadföld felfedezésének ez már legalább a harmadik variációja (a másik kettőt lásd az Ultimate Originsben és az X-Menben), és Magneto gyermekei halála láttán feltörő féktelen dühe is megmagyarázhatatlan, már pedig ez nagy baj, mivel ez az egész Ultimátum kiindulópontja.

Loeb hosszúra nyújtott epilógusa a saját minisorozatához tehát nem áll meg a saját lábán, csak a vagánykodó bunyók maradnak. Ezek az összecsapások viszont többnyire élvezhetetlenek, vagy legalábbis sosem kerít hatalmába az ilyenkor elvárható katarzis. Ez pedig nem csak Loeb trehány párbeszédeinek és zavaros történetvezetésének köszönhető, hanem a rajzoló, Joe Madureira panelkezelésének is. Madureira egyszerűen mellőzi a képregény formátum nyújtotta hatásmechanizmusokat, képkockái kibogozhatatlanul követik egymást. Ugyanakkor nem lehet elvitatni tőle, hogy milyen remek illusztrátor, csak ezeknek az egymásra hányt a rajzoknak jobb helye lenne egy szép albumban.

A felsoroltak mellett azért Loeb átmentett néhány dolgot Millar sorozataiból, de sajnos azok közül is csak a rosszakat. Például itt van a DNS-kódolt töltény. Oké, lenyelem, hogy egy töltény képes 90 fokos fordulatot venni, mert itt minden annyira cool, de mi a fenének kell ezt megmagyarázni azzal, hogy ez DNS-kódolt? Attól most okosabbak lettünk? Ugyanakkor ha az Ultimatesben voltak logikailag zökkenőmentes megállapítások, akkor az egyik éppen az volt, hogy Pym egy bizonyos méretnél nem tud nagyobbra nőni, mert azzal összeroppanna a saját súlya alatt. Nos, Loebnél ez a meglátás is ment a kukába.