Ezen a héten a csapból is a Sin City második része folyik. Pimpelheted a profilképedet fasza, darkszépiás filterekkel. A dekadencia kacsingat minden villamosmegállóból, hogy már másodszor utazhatunk a Bűn Városába. De miért is jó ez?
Ezen a héten a csapból is a Sin City második része folyik. Pimpelheted a profilképedet fasza, darkszépiás filterekkel és megint dühbe jövünk idézetekkel. A dekadencia kacsingat minden villamosmegállóból, hogy már másodszor utazhatunk a Bűn Városába. De miért is jó ez? Miért tiszteli és imádja a megszállott képregényolvasó Frank Miller műveit, és ami még fontosabb, hogy miért szereti az átlagember, a Sin City-t?
A válasz a dekadens és sötét világnézetben található meg. Abban a világban, amit Miller teremt, ott van az örök nyugtalanság, Freud uncanny érzése. Miller művei építőpillérek a modern képregények között. Mind a Born Again, mind a The Dark Knight Returns rengeteget tett az eddig meglévő kánonhoz, sőt alapjaiban formálja azt. A közös ezekben az írásokban, hogy magasról elkerülik a bevett hős kompozícióját, és sokkal inkább egy komplex antihőst tár az olvasó szemei elé. Önmagából fordítja ki Batmant vagy Daredevilt, olyan oldalát mutatja meg ezen karaktereknek, amikről eddig nem is álmodhattunk. ASin City ennek a tört tükörnek a beteljesülése. Miller megteremtette a tökéletes sötét játszóteret, amiben mindenki szívesen elkalandozik. Itt van az első fontos dolog. Miller kétség felett rá jött arra, hogy mi kell egy modern műbe: a sötét, nyugtalan lét, és a romlottság, ami mindenki szívében tanyázik. Ezt adja a Sin City. Egy olyan teret az képregények között, ami nem fekete és fehér. Nincs makulátlan jó karakter és nincsenek hősies tettek. Minden motiváció önös érdekekből születik, a közjó csupán egy gyermeteg álom. Nőkért, pénzért és hírnévért megy a harc, vagy éppen az ölés gyönyöréért. Zola Állat az Emberben c. könyve köszön vissza a paneleken.
A karakter-idő-hely háromszög paradoxikális mivoltát tekintve nagyon érdekes. A karakterek nem főszereplők. Csupán mellékszereplők, akik asszisztálnak az igazi főszereplő a Város mindennapi életében. Igazából, ha alaposabban megfigyeljük, a mellékszereplők tündöklése és bukása, nem oszt nem szoroz Basin City életében. A város ugyanúgy állni, fog és ugyanúgy a romlottság, valamint a dekadencia világítótornya lesz. Győzelmeik csupán apró győzelmek, önmaguk és a történetek nemezise-, a város felett. Itt található az első ellentét, hiszen a Város önmaga ellensége, formálhatósága ellentmond önmaga időtlenségének.
Az idő úgy ahogy van nem létezik. Sin Cityben nincs nappal se éjszaka, hanem Sin City van. Nincs időjárás, folytonos eső van, mintha az istenek könnyei akarnák tisztára mosni a tisztíthatatlant. Statikussága egyszerre nyugtalanító és megnyugtató. A tettek nem változtatnak semmit a városon, de a cselekvés kényszere folyamatosan jelenlévő motívum.
Sin City olyan mint egy rákos ember teste. Old Town a nemi szerve, a dokkok a végtagjai, és így tovább. A helyszínek külön-külön és egyben is értelmezhetőek: ami történik, az egyik testrészben az kihatással van a többire is. Mégis az egész test haldoklik, így teljesen felesleges toldozgatni, foltozgatni, hiszen végtelen haldoklás ez, amit nem gyógyíthat meg semmi.
Természetesen még rengeteg dolgot lehetne boncolgatni, hiszen Miller világa hihetetlenül komplex. Viszont rengeteg dolgot az olvasónak kell interpretálnia, mert véleményem szerint nincs két befogadó, aki a Sin City-t ugyanúgy interpretálja, mivel mindenkiben másfajta sötétséget mozgat meg.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
